
Zsolt 1994-ben, summa cum laude diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Budapesten. Az egyetem után pár hónapot az Európa Tanács Jogi Igazgatóságán dolgozott Strassburgban. A jogi szakvizsga letételét követően, 1996 óta partnere (tulajdonostársa) ügyvédi irodának. Fő szakterülete az ingatlanjog, a munkajog és az ásványolajtermékek kereskedelmének joga. 2016 nyarán, több mint húsz év után kivált korábbi irodájából és annak jogutódjaként megalapította az UJJADY Ügyvédi Irodát, amelynek azóta vezetője. Magyar és angol nyelven dolgozik.
Zsolt 1998 óta folyamatosan oktat gazdasági és munkajogot a Budapesti Corvinus Egyetemen.
2013 óta tagja az Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottságának, ahol polgári jog és munkajog tárgyakból vizsgáztat rendszeresen.
Számos jogi tárgyú publikációja jelent meg, társszerzője az „Üzleti jog” c. könyvnek (HVG-ORAC Kiadó, 2014).

Marci 2020-ban gyakornokként csatlakozott az irodánkhoz. Jogi diplomáját 2023-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte summa cum laude minősítéssel. Csatlakozása óta számos projektben részt vett, és széleskörű tapasztalatot szerzett többek között a peren kívüli és peres vitarendezés, civil és gazdasági szerződések, a munka-, ingatlan-, és társasági jog, valamint az M&A tranzakciók területén. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Magyar mellet angol nyelven dolgozik.


Emese 2007-ben szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskola angol nyelvű képzésén. 2020 tavaszán csatlakozott az irodához, ahol a jogi asszisztensi feladatokat látja el magyar, illetve angol nyelven.